Die passende Universität für dein Auslandssemester:
Uni- und Programmsuche
1.
2.
3.

Élménybeszámolók

Erfahrungsbericht: Lóránt Csuhai

„Mindenkinek csak ajánlani tudom, akár Skóciát és azon belül Aberdeen-t is, de bármelyik másik országot is. Abszolút jó dolog idegen kultúrát, embereket megismerni és sokkal nyitottabbá, magabiztosabbá válsz tőle. Ez pedig igencsak nagy előny mind az otthoni, mind pedig a külföldi munkavállalás során.“

Mikor mentél ki? Milyen szakon tanulsz?

2016. szeptember 15-én érkeztem meg Aberdeen-be. Eredetileg Oil and Gas Accounting mesterképzésre jelentkeztem, de két hét elteltével inkább átmentem Oil and Gas Finance-re. Szerencsére elég rugalmasan kezelte az egyetem a váltást. Az indok leginkább az volt, hogy hiába dolgoztam sok éven keresztül könyvelő cégnél, már jó másfél éve nem vagyok benne a szakmában. A négy tantárgyból csak kettőt érintett a változás. Ez a kurzus jobban fekszik nekem, sokkal inkább az elemzésre, következtetések levonására koncentrál a pénzügyön belül.

 

Miért döntöttél Skócia és azon belül a Robert Gordon University mellett?

Egyrészt a tandíj is nyomós indok volt Angliával szemben, másrészt Cseh Andrea IEC Tanácsadóm javasolta nekem, hogy mesterképzés esetében mindenképpen egy kicsit különlegesebb/speciálisabb képzést nézzek. Egyébként van egy ismerősöm, aki a másik aberdeeni egyetemen tanul és csupa pozitív dolgot mesélt a városról. Nekem például az időjárás sem probléma, kimondottan szeretem, hogy nem olyan ingadozó a hőmérséklet, mint otthon. Maga a város gyönyörű, rengeteg a zöldterület és az itteni emberek is kedvesek.

 

Milyen körülmények között jutottál ki?

Minden nagyon simán ment. A repülőjegyet 5-6 nappal az utazás előtt foglaltam és pontosan ugyanannyiba került, mintha két hónappal előbb foglaltam volna. A szállásom 9 mérföldre van a reptértől, viszont szerencsémre a bérbeadóm kijött elém a reptérre, még annak ellenére is, hogy késő este érkeztem és ő Edinburgh-ban lakik.

 

Milyen az élet a kampuszon?

Az én képzésem két féléves és nyolc tantárgyam van összesen, tehát félévenként négy-négy tantárgy. Nekem az órák minősége tetszik, bár megmondom őszintén, hogy az otthoni ÁVF-es színvonal is nagyon jó volt, így talán kevésbé érzem azt, hogy az itteni mennyire jó. Főként az Oil and Gas Management tetszik, mert a technikai dolgok mellett a teljes olajipari háttér képzi az előadások anyagát. Az oktatási részt tekintve körülbelül azt kaptam, amit vártam. Ami számomra némileg negatívum, hogy csak az Oil and Gas Management órákat tartja angol, illetve skót anyanyelvű előadó. A múltjukról csak annyit, hogy az egyikük több mint 20 évet dolgozott a BP-nél, a másik tanárom pedig 28 évet a Shell-nél. Ezen kívül van pakisztáni, nigériai és egy ázsiai előadó az én óráimon. A félév során egy januári vizsgám lesz, illetve öt beadandót kell megírnom.

Szállást három nappal a kiutazásom előtt kerestem és találtam is, még aznap a suli közelében. 350 fontot fizetek mindennel együtt egy szobáért. Rajtam kívül még három ember lakik a lakásban. Maga a szállás nagyon jó helyen van (ASDA 10 perc, egyetem 20 perc, Lidl, Tesco 20-25 perc, természetesen minden gyalog.) Tekintve, hogy 20-30 órás munkahéttel 600-700 fontot lehet keresni, én mindenkinek a landlordokat ajánlom, nem pedig a kollégiumot. Ha jól tudom, akkor ott 450-600 font között vannak a szállások. 450 fontért amúgy kisebb szobája van az egyik kurzustársamnak, mint nekem. Nyilván a társasági élet ott jobb, de a suli messzebb van nekik és tanulás szempontjából sem biztos, hogy a legjobb választás. A mindennapi költségekről annyit, hogy ha az ember odafigyel, hogy mit vesz és hajlandó otthon főzni, akkor abszolút nincs gond. Csak a szolgáltatások drágábbak itt, ruha, étel, elektronikai cikkek ugyanannyiba kerülnek vagy olcsóbbak. Csak a példa kedvéért: otthon Budapesten én 550-700 forintért vettem 1 liter rizsitalt, itt kint 1 font. Ami drágább az ételek közül, az a hús, minden más jó áron van.

Én ajánlom mindenkinek a biciklit közlekedés szempontjából, hiszen a szeptembertől június 30-ig érvényes diákbérlet 320 font. Megjegyzem, hogy több busztársaság van és csak egy társaság bérlete kerül annyiba. Persze mindenki eldöntheti saját maga, hogy szeret-e jókat sétálni és biciklizni vagy inkább a buszt választja.

 

Miben nyújtott segítséget neked IEC Tanácsadód?

 Andrea mindenben segítőkész volt, külön köszönet neki a jelentkezéssel kapcsolatos angol nyelvű motivációs levél, illetve az ajánlások korrigálásában.

 

Milyen tanácsod van azon hallgatók számára, akik egyelőre csak tervezik továbbtanulásukat Skóciában?

Kiránduláshoz és kerékpáros közelekedéshez vízálló ruhák beszerzése még otthon! Az időjárás abszolút nem vészes, én az esti fociedzéseinken is két perc után leveszem a melegítőt, úgyhogy ne legyenek olyan beidegződések, hogy biztosan nagyon hideg van.

 

Milyen az itthoni oktatási rendszertől eltérő dolgokat tapasztaltál?

Szerintem itt sokkal rugalmasabbak az előadók és a vizsgáztatók. Nyilván az egyetem felszereltsége klasszisokkal jobb, mint az otthoni intézményeké. Itt gyakorlatilag mindenre meg van a lehetőség: sportolási lehetőségek, vallásgyakorlás, normális mentor program és még sorolhatnám. Valószínűleg sokkal gyakorlatiasabb is az oktatás, bár itt is hangsúlyozom, hogy otthon az ÁVF-en nagyon hasonló volt a szemlélet.

 

Milyen munkalehetőségek adódnak egy nemzetközi hallgatónak, aki munkát keres?

Kezdeném azzal, hogy érdemes már otthon elkezdeni nézelődni és jelentkezni. Talán azért is szerencsés, ha minél előbb van munkája az embernek, mert a sulihoz közeli szállást könnyű találni, viszont senki sem szeretné, ha cserébe sokat kéne utaznia, hogy dolgozhasson. Sokszor egyébként probléma, hogy az illető nem tud itt lenni a karácsonyi őrületre, így például emiatt is lehet elutasításra számítani. Az elején nem szabad finnyásnak lenni, bármit el kell vállalni, aztán utána már ráér az ember keresgélni. Az utolsó előtti félévben már mindenképpen jelentkezni kell nyári gyakorlatra, például itt a BP-hez és GE-hez novemberig, decemberig. Az utolsó félévben meg értelemszerűen el lehet kezdeni szakmának megfelelő pozíciókat nézegetni. Nekem a hétvégével együtt 2-3 szabadnapom van, szóval itt is áldozatokkal jár a suli melletti munka, pedig ténylegesen csak 4 tantárgyam van.

 

Milyen szálláslehetőségek vannak, mennyivel drágább a kollégium?

Gumtree-ben landlord-tól szobát bérelni teljesen jó és 350-400 fontból rezsivel együtt meg lehet oldani a kinti lakhatást. Itt úgyis suliba jár az ember, dolgozik, tökéletesen megfelel egy kisebb élettér. A kollégiumnál nyugodtan lehet 450-600 fontig kalkulálni a havi bérleti díjat. Az olcsóbb szobák semmivel sem jobbak az előbb említett lehetőségnél. Természetesen onnan tudom, hogy én is aludtam már koliban egy buli után, bár nekem a konyhában levő kanapén még job helyem is volt, mint a bérlőknek.

Aki az első variáció mellett dönt, az számoljon azzal, hogy gyakorlatilag mindent vinni kell (ágynemű, kispárna, fazék/lábas, serpenyő, kávéfőző, stb.). Előny a kollégiummal szemben, hogy a mosásért, szárításért nem kell fizetni.

 

Milyen szabadidős tevékenységeket ajánlasz, illetve segít-e az egyetem ennek a szervezésében?

Az egyetem nagyon jó programokat szervez, ha jól tudom már szeptember elejétől. Egyébként folyamatosan van a facebook csoportban szavazás, hogy milyen programok legyenek. Bowling hetente van, most pár napig még lehet jelentkezni az edinburgh-i háromnapos kiruccanásra is. Persze egyénileg olcsóbban meg lehet oldani és én is inkább szűkebb társasággal megyek mindenhova. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőség adott mindenre.

Amit én javaslok, hogy a szabadidőt lehetőleg kirándulással töltse az ember, de én egyből kerestem magamnak egy nagypályás focicsapatot is. Egyébként az egyetemnek is van csapata, a pénteki edzésünk azért kezdődik később, mert az RGU lefoglalta a pályát a férfi, női focicsapatnak, illetve a rugby csapatuknak. Úgy hogy nekem az edzés is meg van oldva és még Edinburgh-ba is megyek a csapattal kupameccsre. Egyébként, ha ötletként bedobnám a sulis facebook csoportba, hogy május 11-én menjünk a Darts Premier League Aberdeen első fordulójára, akkor tuti össze tudnék szedni 10-15 embert rá.

 

Milyen tanulmányi vagy karrier segítséget biztosít az egyetem?

Nekem a részmunkaidős állásbörze nagyon nem tetszett, kicsit haszontalannak éreztem, akárcsak az otthoniakat. Szóval az a biztos, ha az embernek nincs nagy elvárása egy állásbörzével kapcsolatban. A BP volt az egyetemen egy hete, főként a végzős mérnök hallgatók miatt, de természetesen mások számára is szolgáltak hasznos információkkal. Tanulmányok terén október 25-én például lesz egy mérlegképes könyvelői tanfolyammal kapcsolatos tájékoztató, és jelen lesz jó néhány nagy multi is (pl.: EY). Főként a nemzetközi diákoknak nagy segítség, hogy beadandó munkákat át lehet nézetni a megfelelő részlegen. A szebb fogalmazásmód és érthetőség szempontjából mindenképpen nagy segítség. Természetesen kész szakdolgozatot nem fognak átolvasni, de ha bizonytalannak érzünk egy részt, akkor abban minden gond nélkül segítenek.

Milyen egyéb vizsgák eredményeit kellett bemutatnod a felvételihez?

Az IELTS nyelvvizsgán kívül természetesen a diploma, a kurzusom tematikája kellett.

Hogy érzed magad az első félévben?

Nekem nagyon bejön az egész kinti élet. Szép helyen vagyok (Aberdeen), teljesen nyugodt a környezet, az egyetem és az oktatás is megfelelő, és noha az olajipar nem a legszebb napjait éli, de nincs miért aggódni, ha az ember kint szeretne dolgozni. Az emberek kedvesek idekint, az árak az otthonihoz hasonlóak, sokszor olcsóbb is, ha a mindennapi élethez szükséges dolgokat vesszük alapul. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akár Skóciát és azon belül Aberdeen-t is, de bármelyik másik országot is. Abszolút jó dolog idegen kultúrát, embereket megismerni és sokkal nyitottabbá, magabiztosabbá válsz tőle. Ez pedig igencsak nagy előny mind az otthoni, mind pedig a külföldi munkavállalás során.